Christopher háza

.

Nem hagyta magát és ő is elkezdett engem cukkolni és ez úton idefele is így volt. Jól van, jól van, majd visszakapja és úgyis ő törik meg előbb. Mint mindig.
Megérkeztünk a lakásba, én pedig azonnal az étkezőasztalhoz rohantam. Csak bámultam és úgy tettem, mintha fel lennék háborodva, amiért Chris nem tette oda egy csettintéssel a kész kaját, meg a vacsora kellékeit.
- Hmm... Gyertyafényes vacsorát ígértél, de az asztalon csak egy terítő van! - szólaltam meg színlelt felháborodással. Viszont most nem bírtam sokáig a felháborodottat játszani, hanem azonnal fel is nevettem. Odamentem hozzá, majd karjaimat a nyaka köré fontam.
- Uram, most azonnal készítsen egy finom vacsorát. Csak nem hagyhatja, hogy éhen haljak! Ó ez a férfi népség... - tértem vissza megint a drámaszínésznő szerepéhez. Élveztem ezt, mert utána mindig jót röhögünk rajta, mintha csak két tinédzser lennénk. És mint azt korábban már említettem, néha tényleg úgy érzem magam, mintha 17, nem pedig 26 lennék. Pedig azért van durva kilenc év a kettő között.
Leültem az egyik székre, majd adva a sértődöttet, karba tett kézzel és gőgös arccal ültem ott. Élv... Á, ezt már mondtam! Miért van az, hogy amire egyszer gondolok, az egy nap alatt még vagy milliószor visszatér? Az rendben van, hogy kicsit (értsd: nagyon) dilis vagyok, meg gyakran fáradt és ennek köszönhetően semmire nem figyelek oda, de a gondolataim gyakori ismétlődése már nálam sem normális... Talán valaki odafenn azt akarta, hogy ilyen legyek. Elvégre mind Isten gyermekei vagyunk és okkal leszünk olyanok, amilyenek. Azért furcsa, hogy a legtöbben, amint farkas vagy vámpír lesz belőlük, teljesen megváltoznak és azt hiszik ők a világmindenség, ennek köszönhetően pedig b@romságnak tartják a vallást. De én megmaradtam vallásos embernek, mert véleményem szerint valakiben hinni kell. Én pedig hiszek Istenben. És semmi cikit nem találok benne.

Amikor megérkeztünk természetesen Marion úgy tett, mintha lesokkolná, hogy nincs már készen a gyertyafényes vacsora. Elsétáltam mellette, miközben a szemeimet forgattam. Odajött hozzám hízelegni, a karjait a nyakam köré fonta és szokás szerint előadta, amit ilyenkor szokott.
Gyorsan kerestem néhány gyertyát, meggyújtottam és az asztalra tettem őket. Nem sokáig gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a kaja. Az olasz konyha mellett döntöttem, mivel ezt úgyis mind a ketten szeretjük,
sőt, nekem személy szerint az egyik legnagyobb kedvencem.
Miközben az ételt készítettem hátrapillantottam, és láttam, hogy Marion karba tett kézzel ül a széken és látszólag nagyon elmélyedt a gondolataiban. Sokszor úgy érzem, hogy olyanok vagyunk, mint két rossz gyerek, valahol a kamaszkor éveiben. Néha nyugodtan lefaraghatnánk legalább 10 évet, persze ezt a szellemi szintünkre értem, ami nem mindig egy felnőtthöz méltó. De hát néha ez is kell, hiszen nem lehet mindig úgy viselkedni, mint egy sznob pár. Néha kell egy kis kikapcsolódás, egy kis szórakozás, egy kis játék egymás idegeivel.
Mielőtt tálaltam volna természetesen stílusosan megterítettem. Milyen érdekes, ebből is van egy diplomám, szóval akár lehetnék lakberendező, vagy valami ilyesmi. Ha valaki vámpír, akkor rájön előbb utóbb, hogy mivel is ütheti el legjobban az időt.
-Jó étvágyat a vacsorához, hölgyem!- mondtam mosolyogva és megcsókoltam, majd helyet foglaltam vele szemben. Szerencsére a vámpírok is képesek emberi étel fogyasztására, ami számomra egy külön öröm. Jó persze nekünk a vér marad mindig is az igazi táplálék, de valahogy jól esik egy kicsit emberi módon viselkedni néha.
-Van már ötleted, hogy mit csinálunk ezután?- kérdeztem bő negyedórával később, amikor befejeztem a vacsorámat. Igazából már eléggé fészkelődtem. Mindenképp valami izgalmas dologra vágytam, valami huncutságra Mariontól. Tőle pedig szerencsére kitelik.