Christopher

~ Christopher ~
"Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket!"
~ 3000 ~ ősvámpír ~ férfi ~ Andrew Cooper ~

once upon a time...
-Van kedved bejönni?-kérdezte a lehető legcsábítóbb módon. Én persze rögtön eleget tettem a kívánságának és átléptem a küszöböt. Megint egy újabb éjszaka és megint egy újabb lány. Alig pár órája ismerem, de máris a lakásán kötöttünk ki. Minden este ez van. Nem is kell megigéznem egy lányt sem, egyszerűen csak maguktól csábulnak el. Ez megy mióta nem találom a helyemet. Szinte minden estémet együtt töltöm egy lánnyal, majd megigézem és elmegyek onnan. Eleinte volt, hogy megöltem őket, de akkor túlságosan rossz állapotban voltam.
-Hagyjuk ezt és térjünk a lényegre!- mondtam amikor a háta mögé léptem. Éppen poharakat vett elő a szekrényből, amikor hirtelen átkaroltam a derekát. A két pohár kiesett a kezéből és bizonyára össze is tört volna, ha én nem kapom el. Bár ezt már észre sem vette. Rögtön megfordult és vadul megcsókolt. Kezei már a derekamnál jártak és pár pillanat múlva a pólóm már a földön hevert.
Hirtelen felkaptam, majd a konyhapultra ültettem, ahol egy szempillantás alatt lekaptam róla a felsőjét. Az ajkai után áttértem a nyakára is. Hallottam ahogy egyre többször sóhajt fel, én pedig egyre tovább és tovább haladtam.
-Menjünk fel!- suttogta, miközben a kezeim megszabadították a felsőtestén levő utolsó ruhadarabtól is. Leszállt a konyhapultról, majd kézen fogott és elindultunk a lépcső irányába. Miután felértünk a szobájába szinte rögtön az ágyára lökött, majd fölém hajolt és elkezdett csókolgatni. Körmei végighasították a mellkasomat, miközben egyre lejjebb haladt.
Fejemet teljesen hátra döntöttem és lehunyt szemmel élveztem, amint egyre jobban közeledik a nadrágom irányába. Ekkor egy pillanatra abbamaradt, amit csinált. Amikor kinyitottam a szemem már késő volt. Egy hatalmas tűt szúrt belém, ami tele volt verbénával. Ettől még könnyedén felkeltem volna, de a következő pillanatban több liter verbénás vizet öntött rám. Úgy éreztem, hogy a testem ott helyben elég. Néhány perccel később felébredtem, na persze meg voltam kötözve. A bilincs belsejében apró fatüskék voltak, amik azonnal a kezembe fúródtak, ha megpróbáltam szabadulni.
-Amikor a családommal vámpírok végeztek, megfogadtam, hogy az összeset megölöm amelyikkel összefutok. Már régóta figyellek. Látszik rajtad, hogy csak egy átkozott gyilkos vagy.- mondta haraggal teli hangon.
-Nem minden vámpír olyan, mint ahogy te azt gondolod. Nem mindenki öl embereket. Vannak jók is.- válaszoltam. Tudtam, hogy meg akar ölni. De próbálkozhat, hiszen valószínűleg fogalma sincs arról, hogy én nem csak egy sima vámpír vagyok.
-Menj a pokolba!- ordította, majd a kezében levő karót egyenesen a szívembe szúrta. Éreztem, ahogy pár másodperc alatt minden erőm elhagy, majd elsötétült minden.
Néhány óra múlva felébredtem és láttam, ahogyan a cuccait pakolja be egy hatalmas bőröndbe. Bizonyára most, hogy azt hiszi megölt, egyszerűen tovább áll és más vámpírokat is megkeres.
-Tudod, soha sem jó az, hogy ha elhamarkodott döntéseket hozol, mint most az én esetemben. Persze honnan is tudhattad volna, hogy én nem csak egy egyszerű vámpír vagyok. Én az elsők közé tartozom kedvesem. Nem hat ránk se a napfény, se a tűz és persze a karóval sem érsz el semmit. 3000 éves vagyok, szóval azt hiszem, hogy most nagyon rossz fába vágtad a fejszéd.- mondtam mosolyogva. A lány ijedten a falhoz húzódott és arcán látszódott, hogy halálosan meg van rémülve.
-Kérlek ne!- suttogta, de nem érdekelt a könyörgése. Egy pillanat alatt előtte voltam és a szívét már a kezemben tartottam. Ledobtam a földre, majd egyszerűen csak elsétáltam a helyszínről.

Még egy ősbácsi.
A példajátékod megfelelő volt, így nincs más hátra, mint hogy elfogadjalak!
Jó játékot!