Elena Gilbert

~Elena Gilbert~
"Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része."
~ 18 ~ ember ~ nő ~ Nina Dobrev ~

once upon a time...
Még sosem láttam Damont ennyire dühösnek. Nem akartam felmérgesíteni, utálom ha így viselkedik. De persze tőle nem is lehet mást várni. Mindig ilyen utálatos, magának való, idióta fog maradni, de azt hiszem, hogy éppen így szeretem. Amikor a falba vágta a kezét, megrémültem. Eddig még sosem féltem tőle, de akkor igen. Borzasztóan fájtak a szavai, de igaza van. Mindenben.
- Mert valóban fontos vagy nekem! Az a csók... hiba volt. Én is hibázhatok, nem? - Miért beszél így velem? Tényleg ezt érdemlem? Igen... ezt. Nem helyes amit teszek. Nem tudom eldönteni, hogy mit érzek és mit nem, vagy mit akarok és mit nem. Undorodok saját magamtól. Bele sem tudok gondolni, hogy mi lesz ha Stefan sosem jön haza.
- Miféle szánalomról beszélsz? Egyáltalán nem gondoltam olyasmire. Damon... hogy gondolhatsz rólam ilyent? - Az összes szidása közül talán ez fájt a legjobban. Ilyenre és sosem lennék képes. Vagy mégis? Mióta Stefan elment nem vagyok önmagam az igaz. De ilyent... sosem tennék. Főleg nem Vele. Igazából én sem tudom, hogy mi járt akkor a fejemben. Nem gondoltam semmire, csak cselekedtem. Most már belátom, hogy hiba volt. Hatalmas nagy hiba. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. - Hogy mondhatsz nekem ilyeneket? Én nem használok ki senkit, ezt Te is tudod! - Szívem szerint jó alaposan felképeltem volna, de mégsem tettem, pedig megérdemelte volna. Bármit eltűrök, de ezt nem! Annyira ismerhetne már, hogy tudja nem olyan vagyok. Lehet, hogy nem is fájt volna ez annyira, ha valaki mástól hallom. De, hogy pont Tőle... Nem akartam, hogy ebből az egészből veszekedés legyen, de vele nem lehet beszélgetni. Nem kellett volna arra kérnem, hogy hagyjon magamra, hiszen mégis csak az Ő házában vagyunk, de attól még nem kéne ilyen bunkón viselkednie. De igaza van. Olyan vagyok, mint Katherine. Egy fokkal sem vagyok jobb nála. - Kérlek ne hasonlíts engem hozzá! - Nem tudom, hogy ezt minek kellett kimondanom, hiszen jól mondja. Egyszerűen fájt ezt beismernem. Ahogy közelebb lépett hozzám, kirázott a hideg. A falnak dőlve hallgattam, és közben éreztem, hogy megremeg alattam a föld. Mi az, hogy nekem könnyű? Nekem mivel könnyebb, mint neki? Engem hagyott el Stefan, és nem Őt. Engem akar minden második vámpír megölni, és nem Őt. Nekem mondja mindenki, hogy hasonlítok egy gyilkosra, és nem neki. Akkor nekem miért könnyű? Neki nincs semmi dolga, csak whiskyt inni reggeltől estig, aztán megcsapolni egy szerencsétlen halandót, aki mg védekezni sem tud. És mégis nekem könnyű minden. Hát igen. Valóban az.
- Nekem könnyű? Ebben nagyot tévedsz. Egyáltalán nem könnyű. Semmi nem könnyű. De te ezt hogy is érthetnéd... - Ahogy Stefan is szóba került, meghűlt bennem a vér. Nagyon jól tudom, hogy milyen volt Stefan, és, hogy miket tett, mégis fájt újra végig hallgatni. Ennyire élvezi ezt csinálni? Mindig ott üt, ahol a legjobban fáj. Ebben nagyon profi.
- Én nem gondoltalak téged soha gyilkosnak... - Ez valóban így van. Olyant sosem feltételeztem róla, hogy gyilkos lenne, pedig az. Tudom, hogy nem Ő tehet arról, hogy vámpír lett, de arról már igen, hogy mindenki gyilkosnak hiszi. Miért nem él úgy, mint Stefan? Állatokon. És miért nem tud kedvesebb lenni az emberekhez? Azért, mert Ő Damon....
Ekkor mondta ki azt, amit sosem akartam, hogy kimondjon. Hogy szeret. Miért pont engem? Annyi más lány van, aki repdesne az örömtől, ha ezt neki mondta volna, de én nem. Főleg, mert nem tudom ezt az érzést viszonozni. Úgy nem, ahogy Ő szeretné. Mielőtt megszólalhattam volna, szája az enyémre tapadt. Megcsókolt. Én pedig vissza. Fejem félre fordítottam, aztán magamban próbáltam felfogni, hogy mit is tettem. Már másodszor...
- Mit csinálsz? - Nem tudtam mást kérdezni. Nem tudtam mi mást mondani. Pedig én is épp azt csináltam amit Ő. Egy szörnyeteg vagyok.