Katherine Pierce

~ Katherine Pierce ~
"It's okay to love them both. I did."
~ 536 év ~ vámpír ~ nő ~ Nina Dobrev ~

once upon a time...
1475.
Több mint ötszáz évvel ezelőtt születtem Bulgáriában még Katerina Petrova néven egy kis faluban. A családom nem volt épp egy gazdag família, de nem is voltunk túl szegények. Azt hiszem, az átlagtól jobban éltünk... bár én még jobban szerettem volna. Volt egy nemes férfi a faluhoz közeli kastélyban, nem sokkal lehetett több húsznál... Hogy ő csábított el engem, az alig tizenhat éves falusi csitrit, vagy inkább fordítva történt, és egy feltörekvő liba lettem volna... már mellékes. A kapcsolatunk mégis sorsfordító. Teherbe ejtett, amit én annyira nem is bántam egészen addig, míg ki nem derült, hogy a világért sem lenne hajlandó rangon alul nősülni. Nem ismerte el a gyerekét, a családom pedig miután tudomást szerzett a dologról, nem ismert el engem.

1490.
A világra jött kislányomra életemben egyetlen pillantást vethettem csupán, aztán elvették tőlem. Apám nem akarta, hogy kitudódjon a szégyenem, ezért amint lehetett, túladott a gyermekemen. Örökbe adta, és máig fogalmam sincs kinek. Aztán kitagadott.

1492.
Angliába menekültem, és ott ismerkedtem meg Trevorral, Lord Elijah egy szolgálójával. Trevort könnyű volt elcsábítani, és általa megismerni az urát, valamint annak öccsét, Niklaust. Eleinte úgy tűnt, hogy rájuk is nagy hatással voltam, és végre olyan környezetben élhettem, amilyenre mindig is vágytam. Ám hamar kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik. Megtudtam, hogy Klausnak milyen ördögi terve van velem. Hasonmás vagyok, akire szüksége van ahhoz, hogy megtörje az átkát. Elloptam hát a Holdkövet, és megszöktem. Trevor készségesen segített most is: egy barátja kunyhójába küldött. Roset ismertem már korábbról, tudtam, hogy ő is vámpír. Ő azonban jobban féltette annál az életét, minthogy rajtam segítsen. Ezért megsebeztem magam, hogy megitasson a vérével - hisz érdekében állt életben tartani - aztán felakasztottam magam. Igen, ilyen egyszerűen ment. És végül vámpírként ébredtem újjá. Mindig is imádtam vámpír lenni. Talán amiatt, mert ez részemről kezdettől összefüggésben állt a szabadságommal. De szeretem azt is, hogy minden érzékem és érzésem felerősödött. Szinte hallhatatlan vagyok, gyors és erős. Emberi életek függhetnek tőlem.
Tudtam, hogy ezzel a húzásommal veszélybe sodrom, sőt, örök menekvésre kényszerítem Roset és Trevort is, aki csak segíteni akart - szegény szerelmes idióta - de a saját életem fontosabb volt. És ezután kezdődött a máig tartó hajsza, a bujkálás, ami idő alatt Klaus sorban legyilkolt mindenkit, aki egy kicsit is fontos volt nekem, kezdve a családommal. Azóta megtanultam nem kötődni senkihez, és a szívem helyett mindig az eszemre hallgatni. Klausnak eddig egyetlen egyszer sikerült elkapnia... és ha nincs Damon... Nem akarok belegondolni, így is épp elég rossz volt.

1864.
De még nem ott tartunk. 1864-et írunk. Akkor érkeztem Amerikába immár Katherine Pierceként. Szükség volt a névváltoztatásra, hogy Klausnak ne legyen olyan egyszerű a nyomomra bukkannia. Érdekes évek következnek, sok új baráttal, az elsők között Pearl és a lánya, Anna. Mindketten vámpírok voltak, valamivel idősebbek nálam, akiknek a segítsége nagyon jól jött. Általuk ismét olyan körökbe illeszkedhettem be, amilyenbe egyébként is tartoznom kellett. És persze ne feledkezzünk meg a drága jó Emily Bennettről sem. Egy színes bőrű boszorkány, akinek megmentettem az életét, és ezzel örökre az adósom lett. Hasznos, ha valakinek akad egy boszorkány jobb keze. Esélyt kaptam ismét a napfényben járni. Emlékszem, mennyire üdítő volt az első séta... akár egy nyári zápor több hetes aszály után.
Emilyvel a vámpírbarátaimat követve Mystic Fallsba mentem, és megismerkedtem Giuseppe Salvatoreval, egy Amerikába települt gazdag, olasz nemessel, és a két fiával. Mindkettőt tagadhatatlanul megkedveltem, pedig annyira különbözőek voltak. Mr Salvatore, miután meghallotta a mesémet, miszerint a családom nem rég tűzben meghalt, befogadott magához. Így volt alkalmam megismerni mint Damont, mint Stefant közelebbről. Játszadoztam velük egy kicsit, aminek az lett az eredménye, hogy mindketten belém szerettek. Hazugság lenne azt állítanom, hogy engem hidegen hagytak. Sikerült némileg kiolvasztaniuk a már évekkel korábban befagyasztott szívemet. Ha nem így történt volna, nem is változtattam volna át őket. De a városban egyre több lett a vámpír, és ezzel együtt egyre komolyabban vették a vámpírüldözést. Eljött az ideje, hogy tovább álljak. A régóta őrizgetett Holdkövet egy vérfarkasnak, George Lockwoodnak adtam, aki cserébe segített nekem megrendezni a halálomat, aztán megszöktem.

2010.
Az elmúlt évig mindenki, aki számít, úgy tudta, hogy én is bent sorvadok a boszorkányok által lezárt föld alatti barlangban. Beleértve Klaust is, és ez pont kapóra jött nekem. Csak arra kellett figyelnem, hogy ne keltsek sehol túl nagy feltűnést. De végig figyelemmel kísértem a Salvatore fivérek sorsát a háttérből. Aztán muszáj volt ismét előállnom, amikor rájöttek, hogy átvertem őket, és hiábavaló volt a mentőakciójuk, nem vagyok a templom romjai alatt.
Ha már fel kellett fednem magam, lesz ami lesz alapon visszatértem Mystic Fallsba, hogy megkavarjam kicsit a békés kis állóvizét. Vámpírrá tettem egy-két személyt, köztük a hasonmásom, Elena legjobb barátnőjét, Carolinet. Szerintem lesznek itt még izgalmak, úgyhogy nem is akarok továbbállni. És ami azt illeti, remélhetőleg már Klaus bosszúvágya is alábbhagyott kicsit, hiszen már talált új Petrova lányt. Talán új fejezete kezdődhet az életemnek...

Az előtörténeted szépen megfogalmazott és rendesen összeszedett lett, tehát nincs más dolgom, mint hogy elfogadjalak téged!
Jó játékot!