Damon Salvatore Vámpír
Hozzászólások száma : 10 Join date : 2011. Nov. 01.
| Tárgy: Damon Salvatore Szer. Nov. 02, 2011 8:09 am | |
| ~ Damon Salvatore ~"Örökkétartó nyomorúságot igértem neked, csak betartom a szavam."~ 171 éves ~ vámpír ~ hím ~ Ian Sommerhalder ~
Once upon a time... Here I am Külső:Láttad már az ördögöt?
Hm, szeretem magam a tükörben viszontlátni, magas vagyok, viszonylag 180 cm körül, ez még akkoriban amikor tényleg csak 20 voltam, vagy talán 17, elfogadott volt. Testem formás, nem túl izmos, de nem is vézna, jó ránézni, azt mondják a lányok. Rövid, fekete hajam van, és nagyon kék szemeim, amik tökéletesen kiemelik arcom finom vonalát, és keskeny, mégis csókolni való ajkaim. Ruházkodásban sem vagyok egy kirívó alak, szeretem a feketét, és a bőrt. Ez minden, na meg persze a kedvenc gyűrűm, ami biztosítja nekem az éltető napfény élvezetét. Imádnivaló ám, vámpír létemre, a napon sétálni, nem? Mennyivel több ember gyönyörködhet bennem…
Belső: Szeretsz? Hiba!
Nem vagyok jó, soha még csak a közelében sem voltam hogy az legyek, de nem bánom, ettől vagyok én, és nem a bolond öcsém. Erős jellemnek mondanám magam, olyannak, aki mindig a saját maga javára forgatja a helyzete és képes elég sok mindenen, és mindenkin átgázolni ennek érdekében. Igen, ilyen lennék, született bajkeverő, és stratéga. Sokoldalú tehetség vagyok, tudok kedves barát lenni, isteni szerető, jó testvér, és pokoli ellenség, melyik felem kéred?
Előtörténet: Kedves na...
Na jó ezt inkább ne erőltessük, a napló vezetést meghagyom a testvéremnek, én inkább egy kósza lapra jegyzek le mindent, csak hogy kiírjam magam és utána széjjel téphessem. Ne kérdezd meg miért csinálom, néha nem tudom megmagyarázni a tetteimet. De nem baj, hiszen ettől vagyok én én, nem?
1848-ban születtem, igen 170 évvel korábban, egek, de messzinek tűnik már. A Salvatore család örököseként, szép birtok, és vagyon elé néztem, de ez akkoriban rendjén is volt. Apám persze, keményen fogott, szigorúan nevelt, a vallási szellem szerint, akkoriban mindenki nagyon vallásos volt, ezt el kellett szenvednem. Apám, a földbirtokosság mellett, vámpírvadász is volt, persze ezt nem tudtam, és utána kellemetlen, fájó késként hasított belém a tudat, és persze a golyó… Hogy utáltam az öreget… Nem voltam valami rossz gyerek, általában szót fogadtam, és csendben maradtam ha azt kérték, aztán egyeduralmam megingott, mikor négy évvel később megszületett Stefan. Az én bolond, és makacs, de imádnivaló öcsém. Onnantól kezdve, sok időt töltöttünk együtt, gyakorlatilag én tanítottam meg felállni, és lépkedni, ami azt illeti sokat rosszalkodtunk később együtt, és együtt nőttünk fel, szerettük egymást. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, lehet hogy még mindig szeretem. Nem tudom. Talán ő is érez irántam valamit. Boldogságunk, és közös nevelkedésünkbe egyszerűen bombaként robbant be Katherine Pierce, egy csodálatos nő, akiért mindketten odavoltunk. Először, az öcsémet hálózta be szerelmével, aztán én következtem a sorban. Elhitette velem, hogy csak engem szeret, hogy oda van a szenvedélyességemért, azt hittem szeret. Hihetetlen, milyen naiv tudtam lenni, és micsoda szerelmes. Egen, ez volt az én legnagyobb hibám, amit akkoriban elkövethettem, hogy megszerettem Katherine-t, akiről később tudtam csak meg hogy vámpír… De bolond fejjel, fiatalon, és fülig szerelmesen, képes lettem volna neki megbocsátani, ha nem azt az istenverte bolond Stefant szereti jobban. Tulajdonképpen itt szakadt vége a békés korszaknak, onnantól kezdve versengeni, ellenségeskedni kezdtünk egymással, mindketten magunknak akartuk a vámpírt, nem érdekelt hogy az, ami. Kellett, már csak azért is, hogy ne Stefan legyen a jobb. Később tudtam, tudtuk csak meg, hogy sosem szeretett egyikünket sem igazán, csak játszott velünk, kihasznált, és az egyik éjjel… Felfedte előttem szörnyűséges titkát, megharapott, én pedig megígértem hogy apám előtt nem beszélek róla, és megőrzöm a titkot. Valami csodának tartottam az együtt töltött időt, de mint mindennek ennek is vége szakadt, apám valahogyan megtudta micsoda Katherine, az én ökör öcsém lökte a nőt a karjai közé, kis híján szó szerint, hogy megmentse a mi kapcsolatunkat. A mienket! Mintha akkor még beszélhettünk volna ilyenről… Felfoghatatlan, ahogyan az is hogy a 170 év alatt, most gyújtok rá másodszor egy cigire, és írásom kissé macskakaparássá alakul. Röhej, amit művelek, de most már befejezem. Mire visszaértünk a házhoz, már minden lángokban állt, tisztán emlékszem a tűz narancsos fényére, és elviselhetetlen üzenetére, hogy jelezze. Rossz úton járunk. De nem tehettünk semmit, néztük hogy a templom, benne a nővel akit szerettünk elég, eltűnik, örökre elhagy minket. Mondjuk, ami a leginkább pofán vágott, az még csak most jött. Katherine drága vámpírrá tette az öcsémet! Az öcsémet, és nem engem! Tomboltam, de nem sok időm maradt, belénk is golyót eresztettek, de Stefan az az istenvert vadmarha, úgy gondolta hogy ha ő örökké él, akkor én éljek vele. Átváltoztatott engem is, én pedig utáltam ezért. Még 18 sem voltam, és újra éltem. Később, kaptam egy gyűrűt, Katherine kedvenc boszorkányától, ami lehetővé tette, hogy vámpír létemre szabadon járjak keljek a napon. Hálás voltam neki, és az egész életem, arra áldoztam, hogy megpróbáltam kideríteni mi történt a kedvesünkkel, nem bírtam elhinni hogy meghalt. Stefan, nos ő nem akarta annyira megtalálni, és megmenteni, így szétváltunk., és én jártam a magam utamat, letérve az erkölcsös útról, élvezettel vetettem magam az életbe, hisz örökké élek nem? Akkor miért ne élvezném. A gyűrűnek hála, bármikor jöhettem mehettem, nappal aludtam, és várost néztem, éjjel öltem, és gyilkoltam, és baromire élveztem a dolgot. Néha, távolból figyeltem, mit csinál az öcsém, de már valahogy nem volt ugyanaz mint régen, nem kellett volna meghalnia, és nem kellett volna magával rántani engem sem. Megesküdtem neki hogy pokollá teszem ezért az életét. Figyeltem mit művel, és láttam, mikor visszatért a szülővárosunkba, hogy a közelébe legyen… Katherinnek?! Nem, az nem ő volt, de kísértetiesen hasonlított rá, Elenának hívták, és az én balga öcsikém, megint szerelmes lett. Erre én is visszatértem, hisz tartottam magam az ígéretemhez, és lassacskán megkedveltem a csajt, és újra valami elfogadható, de korántsem testvéri viszony alakult ki köztünk. Sajnálatos baleset, hogy a szép Caroline, a helyi rendőrnő lánya vámpír lett, nekem köszönhetően, hát istenek, én is bénázhatok nem? Tulajdonképpen az igazi bűnös Katherine. A mese innen meseszerű lenne, hogy kalandba keveredtem boszorkányokkal, megöltem az öcsém barátnőjét, egy vámpír csajt, harcoltam vérfarkasokkal és megöltem Masont, akit egy utolsó undorító fúúúj… Most az öcsém után kellene koslatnom, aki valami Klaussal ment ölre, de még mindig ezt a vackot írom… Illetve nem, már nem. Lassan kiemelem a számból a cigit, és az izzó végével meggyújtom a lapot. Megvárom míg begyullad, és elég, nem kell ezt másnak is látnia. Mikor már csak fekete hamu marad, elfújom, a cigit meg elnyomom. Ennyi elég volt belőle. Utamra indulok, vár az éjszaka, várnak a jó kaját, a vér, és a szép asszonyok…
| |
|